Archív
Tartalom
Az iskola működésére vonatkozó feltételek és rendtartások 2020. június 1-től
2020. május 27.
- Az iskola megnyitásáról és az oktatás feltételeiről, az iskola igazgatójával történő egyeztetés után az intézmény fenntartója döntött a 2020. május 22-én kiadott OLP/4202/2020 rendelet szerint
- A felmért igények szerint 3 csoport alakult ki az alsó tagozaton, akiknek délutáni foglalkozást is biztosítunk
- A szülő szabadon döntötte, hogy elengedi-e az iskolába a tanulót vagy sem. Ezt a szándékát jelezte az osztályfőnöknek.
- Azok a tanulók, akik nem fogják látogatni iskolánkat, továbbra is távoktatásban részesülnek a már eddig megszokott módon
- Akik az iskolalátogatás mellett döntenek, csak betegség miatt, vagy indokolt esetben maradhatnak otthon (igazoltan)
- Az iskolába érkezés első napján a tanuló leadja a szülő által aláírt, a gyermeke fertőzésmentességét bizonyító becsületbeli nyilatkozatot. Ha bármilyen oknál fogva három napnál többet hiányzik a tanuló, ezt újra ki kell tölteni. A nyilatkozat letölthető a szöveg alján található linken!
- Amennyiben a gyermeknél COVID-19 re utaló tünetek vagy beigazolódott fertőzés merül fel, a szülő azonnal köteles ezt jelenteni az osztályfőnöknek vagy az iskola igazgatójának.
- Amennyiben tanulónál a nap folyamán az iskolában mutatkoznak a COVID-19 tünetei, a szülő azonnal értesítve lesz, és a tanuló a szülő érkezéséig el lesz különítve.
- Reggelente az iskola 7:30-kor nyitja kapuit (hátsó főbejárat) és 16:00-ig lesz nyitva.
- A tanítás 8:00-kor kezdődik, az 1–4. évfolyam számára napi 4-5 tanítási óra lesz megtartva.
- A szülő a diákot csak az iskola bejáratáig kísérheti, az iskola épületébe már nem léphet be!
- A belépéskor a tanulók fertőtlenítik kezeiket és érintésmentes lázmérővel a portán megmérik a testhőmérsékletüket. Amennyiben ez eltér a normálistól a tanuló nem vehet részt a tanítási órákon, a szülő köteles lesz az iskolából elvinni gyermekét.
- A tanulónál legyen 2 db szájmaszk (az egyiket a szekrénybe elhelyezheti tartalékként) és minden nap egy csomag egyszer használatos zsebkendő.
- Az osztályban és az iskola udvarán nem kötelező a szájmaszk használata. Az osztályon kívül, az iskola épületében viszont igen (ezzel biztosítsuk be a csoportok biztonságát).
- A tanulás menetét és tartalmát részben módosítjuk. Ideiglenes órarend lesz érvényben 2020. június 30-ig, a tanítás blokkokban is zajlik majd. A tanítási órákon elsősorban az egyes tantárgyak törzsanyagával, ismétlésével és elmélyítésével fogunk foglalkozni.
- Ha az időjárás engedi, a tanulók minden nap min. egy tanítási órát az iskolaudvaron fognak tölteni, ez érvényes a napközire is.
- A megszokott módon az 1-4. évfolyam részére a napközi üzemelni fog. A délelőtti oktatás során kialakult csoportok (osztályok) a napköziben is együtt maradnak, nem lesznek feltöltve további tanulókkal. A napközi 16:00 óráig üzemel, a gyerekek 15:00 és 15:30 órakor kérhetők ki kivételes esetekben a portán az ügyeletestől.
- Az igényelt ebédeltetés csoportonként az óvoda konyháján lesz biztosítva kis létszámú csoportokban, ahogy a nap folyamán voltak a tanulók.
- Júniusban az iskolai büfé nem üzemel, tízórait és italt az iskolát látogató gyereknek a szülő biztosít (csomagol).
Nyilatkozat letöltése
SZÜLŐFÖDLDÖN MAGYARUL pályázat - ÉRTESÍTÉS
2020. április 21.
Tisztelt Szülők!
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének sajtóközleményét továbbítjuk tájékoztatásképpen:
„Értesítés a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett a „Szülőföldön magyarul” című támogatási (ösztöndíj) program változásairól:

A Bethlen Gábor Alapkezelő által a 2019/2020. tanévre, 2020. március 5-től meghirdetett „Szülőföldön magyarul” támogatási program pályázati felhívásait a COVID-19 okozta világjárvány kapcsán bevezetett intézkedések miatt, melyek nem teszik lehetővé a támogatási igények eredetileg tervezett benyújtását –, indokolttá tették a kérelmek benyújtási időszakának meghosszabbítását.
A „Szülőföldön magyarul” támogatási program pályázati felhívások esetében a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottság határozata értelmében a 2019/2020-as tanévre igényelhető támogatásokra vonatkozóan 2020. március 5. – 2020. október 30. közötti időszakban teszi lehetővé a támogatási kérelmeket benyújtását.
A támogatási kérelmek utolsó postára adási dátuma: 2020. október 30.
Tájékoztatjuk a pályázókat, hogy csak az SZMPSZ által kinyomtatott, gyűjtőhelyeken átvett és kitöltött adatlapokat áll módunkban elfogadni. Kérjük az érintetteket, hogy az átvett adatlapokat töltsék ki és nyújtsák be a megadott határidőig a kötelező mellékletekkel együtt. Az adatlapokat az iskolák megnyitása után azonnal szállítjuk.“

Értesétjük a Tisztelt Szülőket, hogy amint megérkeznek a pályázati adatlapok, eljuttatjuk Önökhöz. Köszönjük a türelmüket.

Tisztelettel:
az iskola igazgatósága
FONTOS INFORMÁCIÓ!
2020. április 20.
Tisztelt Szülők, iskolánk Diákjai!
A Szlovák Köztársaság Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztériuma által 2020. április 6-án kiadott, Irányelvek az alapiskolás tanulók értékeléséhez az oktatás felfüggesztése által okozott rendkívüli helyzetben a 2019/2020-as tanévben alapján a Nyárasdi Alapiskola igazgatósága tudatja iskolánk diákjaival és azok törvényes képviselőivel, hogy a következő tantárgyakat a fennálló rendkívüli helyzetre való tekintettel nem osztályozzuk:
• munkára való nevelés
• zenei nevelés
• képzőművészeti nevelés
• etikai nevelés
• vallási nevelés
• technika
• testnevelés
• polgári nevelés
• szlovák nyelvű társalgás – 9. évfolyam
- Ezen tantárgyak mellé az év végi bizonyítványban az „abszolválta” kifejezés kerül.
- A többi tantárgy esetében az értékelés az Oktatási Minisztérium által a későbbiekben előirányzott utasítások szerint valósul meg.
- Az első évfolyam tanulói az év végi bizonyítványban kizárólag szóbeli értékelést kapnak.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a pedagógiai tanács döntése értelmében azon felső tagozatos tanulók esetében, akik nem teljesítik a távoktatás követelményeit és az oktatás felfüggesztését megelőző időszakban elégtelen eredményeket értek el, elrendelhető a felsőbb évfolyamba való lépés előtti vizsgáztatás, melyre leghamarabb két hónappal az oktatás újrakezdése után, vagy 2020. augusztus 31-ig kerülhet sor.
Beíratás az 1. évfolyamba
2020. április 8.
Beíratás az 1. évfolyamba
Kedves Szülők!

A jelenleg érvényben lévő törvény alapján minden gyermek iskolaköteles, aki 2020. augusztus 31-ig betölti 6. életévét.
A 2020/2021-es tanévre az első osztályba való beíratás a válsághelyzetre való tekintettel a gyermek, és lehetőség szerint a szülő jelenléte nélkül zajlik. Tájékoztatjuk Önöket, hogy iskolánkban nem lesz lehetőség elektronikus módon történő beíratásra.
Szeretettel várjuk a kedves szülőt, törvényes képviselőt április 21-én és 22-én délelőtt 8:00 és 12:00 óra között iskolánk épületébe, ahol személyesen beírathatják gyermeküket iskolánk 1. évfolyamába. Kérem, hozzák magukkal a gyermek anyakönyvi kivonatát, valamint a személyazonossági igazolványukat. Felhívjuk figyelmüket, hogy a járvány terjedésének elkerülése végett viseljenek maszkot, ajánlott a kesztyű viselése is.
Amennyiben halasztást kérnek a gyermek számára az adatlap kitöltése után kérvényt kell benyújtani a tankötelezettség halasztására. Gyermekét beírathatja az iskolába abban az esetben is, ha még nem töltötte be 6. életévét. Ehhez szintén kérvény beadása szükséges. Halasztás, illetve korábbi beíratás esetében pszichológiai szakvélemény beadása szükséges, amit a válsághelyzet megszüntetése után következő 4 héten belül kell benyújtani az igazgatóságra.
Azokat a gyermekeket is be kell újra íratni, akik az előző iskolai évben halasztást kaptak.
Továbbá tájékoztatjuk Önöket, hogy a Rákóczi Szövetség minden iskolakezdő tanuló számára biztosította a jó minőségű iskolatáskát, amelyek átadására a tanévnyitón kerül sor. A 10 000,-Ft beíratkozási ösztöndíj igényléséhez az adatlapot szeptemberig szükséges benyújtani.
További segítséget az iskola igazgatóságán igényelhetnek munkanapokon 8:00-12:00 óra között.

Elérhetőségeink:
Tel.: 031/55 82 216
E-mail: zstopolniky.raiditel@gmail.com

Köszönjük a bizalmukat!
Tisztelettel: az iskola igazgatósága
Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulója
2020. március 6.
2020. március 4-6. között zajlott a Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulója. A három nap leforgása alatt 19 diákunk állhatott színpadra, és csillanthatta meg tehetségét. Bár 6 diákunk, névszerint: Kósa Tamás Dániel I.A, Benkovská Jennifer II.A, Nagy Viktor III.A, Krascsenits Kristóf III.A, Takács Roland IV.A, Hakszer Lea Zsófia V.A itt befejezte a versenyt, de a zsűri értékelése alapján 14 diákunk a kerületi fordulóban képviseli járásunkat.
Továbbjutóink: Papp Máté Zoltán 2. hely, Zsalkovics Laura 2. hely, Nógel Alexa 2. hely,
Bartalos Eszter 2.hely, Beluc Emánuel 3. hely, Marczel Eszter 3. hely, Tóth Gábor István 3. hely, Banyák Jessika, Rasztgyörgy Flóra, Csölle Melissa, Csölle Viktor, Forró Anna, Vaculka Dorina valamint Presinszky Emma, aki tavalyi országos helyezettként csupán a kerületi fordulóban lép színpadra. Köszönettel tartozunk a felkészítő tanároknak is, akik nélkül ezek a csodálatos eredmények nem születtek volna meg, névszerint Magyar Gaál Líviának, Kis Évának. Nagy Irénnek és Marsal Krisztinának.
Mindenkinek szívből gratulálunk, kitartást és sok sikert kívánunk a továbbjutóknak!
Iskolánk gyakorló konyhájának „birtokba vétele”
2020. február 28.
Iskolánk új „osztályteremmel” büszkélkedhet. A technikaórák tananyagának elsajátítására
szolgáló gyakorló konyha került berendezésre. Ezzel régi álmunk vált valóra, és
megvalósítása ismét az összefogás valamint a jószándék példája, hisz nagy részben
adományok segítségével sikerült valóra váltani ezt az álmot. Ez úton szeretnénk köszönetet
mondani mindazoknak, akik hozzájárultak az iskolakonyha működtetéséhez az általuk
felajánlott konyhabútorral, konyhai segédeszközökkel, varrógéppel. Tanulóink ezáltal méltó körülmények között sajátíthatják el a háztartásvezetés alapvető feladatait.
„7 mérföldes csizmában heted7 határon át” mesevetélkedő
2020. február 27.
2020. február 27-én kezdetét vette az iskolák közötti megmérettetés a 7mérföldes
csizmában heted 7 határon át elnevezésű mesevetélkedőben is. Iskolánk ebben a tanévben 2
csapattal versenyez: a 3. osztályosokból álló „Profik” csapatot Kovács Dorina, Rasztgyörgy
Flóra, Krascsenits Kristóf és Lukovics Péter alkotja, míg a 4. osztályos „Tudómanók”
csapat tagjai: Csölle Melissa, Nagy Levente, Rajkovics Botond és Sebök András. Örömmel
számolunk be arról, hogy a Csallóközkürtön megrendezésre kerülő területi fordulón mindkét
csapat továbbjutott.
Sok sikert a következő fordulóhoz!
Országos tesztelés 9
2020. március 1.
Kedves Szülők!

A 2019/20-as tanévben is minden kilencedikes tanuló kötelezően részt vesz az országos tesztelésen – T9-2020 – matematikából, magyar nyelv és irodalomból valamint szlováki nyelv és irodalomból. (Kivételt képeznek a mentális sérült tanulók.)
A tanulók 2 csoportban, 2 tanteremben írják majd a felméréseket.
A tesztelés időpontjai:
2020.04.01. (szerda) – MATEMATIKA valamint MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
A tesztelés menete:
Matematika
8:00 – 8:10 (10 perc) a tanulók tájékoztatása
8:10 – 8:20 (10 perc) válaszadólapok és feladatlapok kiosztása, ismerkedés a
feladatokkal
8:20 – 9:50 (90 perc) tesztírás matematikából
9:50 – 9:55 (5 perc) a tesztek és a válaszadó lapok összegyűjtése
9:55 – 10:20 (25 perc) szünet
(Használható segédeszközök: számológép, vonalzó, körző, ceruza, kék toll (nem radírozós)
Magyar nyelv és irodalom
10:20 – 10:25 (5 perc) a tanulók tájékoztatása
10:25 – 10:35 (10 perc) válaszadólapok és feladatlapok kiosztása, ismerkedés a
feladatokkal
10:35 – 11:45 (70 perc) tesztírás magyar nyelvből és irodalomból
11:45 – 11:50 (5 perc) a tesztek és a válaszadó lapok összegyűjtése
A tanulók a tesztek megírása után hazamehetnek.

2020.04.02. (csütörtök) – SZLOVÁK NYELV ÉS IRODALOM
A tesztelés menete:
8:00 – 8:10 (10 perc) a tanulók tájékoztatása
8:10 – 8:20 (10 perc) válaszadólapok és feladatlapok kiosztása, ismerkedés a
feladatokkal
8:20 – 9:30 (70 perc) tesztírás szlovák nyelv és irodalomból
9:30 – 9:35 (5 perc) a tesztek és a válaszadó lapok összegyűjtése

A tanulók a teszt megírása után órarend szerint folytatják a tanulást (4. órától)
Hiányzás esetén a tanuló 2020. április 15. és 16-án tesztel Nagyszombatban.
Minden tanulónknak sikeres munkát kívánunk!